*Lier álmai szüntelenül folytatódnak, a múltról hiszen emiatt marcangolja magát folyton. Ezek kísértik őt ha nem figyel oda eléggé, ha ki van szolgáltatva így amiként most is.*
Gyönyörű ember lány az ő Erianaja, csak azt sajnálja hogy havonta egyszer egy hétre különös kifogásokkal el kell hagyni a lányt, és egy hétig az elfeknél töli az idejét. Ott legalább tudnak rá vigyázni, biztonságban van tőle mindenki, akit szeret.
Ám az idill véget ér, megannyiszor átrágták magukat a gyereknemzés fogalmán, Lier mindig kibúvókat keresett, szeretett volna, de nem akart még egy átkot a világ fejére, amely csak a kínokat osztogatja szüntelenül. Így mikor megtudta, hogy a hőn szeretett nő teherbe esett, elmentek egy vajákoshoz, hogy kezdjen valamit a lánnyal. Bűvigével kioltotta az életet az asszonyából, Lier tudta szerint. Az elkövetkezendő két és fél évben eltűnt a nő életéből, vakmerő megbízatásokat vállalt, amelybe ép eszű ember nem fogott volna bele, de ő mégis. Így akadt egy napon a megváltást ígérő ellenvarázslatba, amely bár az átváltozást nem szüntette volna meg de azt megengedte neki, hogy a saját akarata szerint irányítsa az állati mivoltát.
Fagyos kriptában egy kacagó csontváz öleli hideg testét, furcsa szavakat suttogott a fülébe, nem evilágiakat, az utolsó medalion a nyakába került, bele égett a lelkébe megjelölte őt a halál istene, örök élet, hallhatatlanság, mindezt úgy, hogy tudatos állatként vigye véghez. Az átváltozások továbbra is megmaradtak, csak most már tudott róluk. Tudta mit miért tesz.
Az első erdei lét, amelynél önmaga érzékelte a világot kifejlett hegyi oroszlánként.
- Mi lesz? Ébresszétek fel azonnal! – hallatszott a kiabáló női hang, ez másvolt, ez ismerős volt a múltból, a zöngéi legalább is ismerősek voltak . Ler arcába hideg víz zuhant többször egymásutánban. Homályos tekintetén át csak a körvonalakat látta, az ajkáról lenyalta azt a néhány cseppet amit elért. –
- Khiihk…. - ~ vagytok~ fejezi be gondolatban a férfi. Újabb görcsök rándítják össze a testét, és veszik el ismét az álmok bugyraiban, a vissza emlékek homályában.
Valamikor a távolban megjelenik az apró gyermek, sötét elfek akarják feláldozni, a társai két elf akik egy pár s két ház utódai vált –vált vetve harcolnak az ellenséges fajukkal. Eriana a gyerekért rohan. A nekromanta pap csak támasztagja fel a holtakat, s küldi a sötételfek ellen. Az áldozó asztalra lesüt az ezüstszín hold. Lier puha tappancsai a földet érik, éjfekete bundája elveszik a sötétben. Meglapul, az árnyak között a füleit lesunyja, lapít. A mágikus pajzs védi a papnőt és a gyermekét, aki ma éjjel változna át először, szüksége lenne az apjára, hogy át segítse, de nem így. Most még nem tud segíteni. Eriana érkezik az emelvény felé, mágikus vibrálást érez a levegőben, egyenesen az asszonyára irányul. Kénytelen kitörni a sötétből, megperzselt szőr szaga érződik a kábult test alatta piheg. Hatalmas dobhártya szaggatót és nekiront a pajzsnak amelyet a medalionja szaggat szét. Így is gyenge volt a vissza vert támadás miatt, de nem kell neki sok, Lier a vadállat az utódját féltők erejével robban be, de már késő a gyermeke halott, s ebben a pillanatban pedig az elf pengetáncos örvényében hallatszik a földöntúli sikoly. Nem kell oda néznie már tudja, hogy Tessa lelke immár egy sötételf csecsemő testébe van bele ágyazva. Aki hamarosan megszületik. Mindenkit megöltek, csak a nőstényt nem tudják, hogy hol van akibe benne van Tessa lelke és tudása a képesség, hogy az időt meghajlítva gyorsabban táncoljon át egy harctéren s hagyjon maga után sok hullát mint egy átlagos harcos.
Nyüszítve kuporog fia félig átalakult holtteste felett. Azon az éjjelen mindenki vesztett valamit. Eriana öleli át a férfit, s temeti bele magát a hatalmas szőrtömegbe.
Ki tudja mikor, de elindult Eriana-t segített a hátára emelni a nekromanta, a gyerekét az állkapcsában fogva cipelte. Freglass az elf gyógyító pedig felesége testét a karjaiban víve indultak útnak. Elhomályosultak a képek csak a hideg maradt utánuk.
