Valamikor régen élt egy ifjú aki nem tudta, hogy mit kezdjen magával. Varázs ütésre megjelent egy idős ezüstszürke íriszű férfi, ellátta a baját a két zsiványnak akik az ifjúval szórakoztak. A gyerek eldöntötte, hogy olyan akar lenni, mint Ő félelmetes, ha meghallják a nevét tisztelettel össze súgnak mögötte. Felsegítette az ifjú Quahirt a földről és akkor és ott megpecsételődött a gyerek sorsa, elindult a kalandozóvá válás útja felé...
A statisztikákból látom ,hogy olykor-olykor feltűntök és szépen olvasgatjátok az oldalt, ennek örülök, de sajnos mivel nem kaptam az elmúlt jó pár hónapban tőletek csak egy kritikát, így úgy éreztem, hogy bár annak az egy embernek tetszik, de valahogy mégsem érdemes foglalkoznom eme blog írásával.
A másik blogot is abba hagyom szitnén azért, mert megítélésem szerint senkinek sem tetszett.
Viszont tanultam a hibámból, ha az elkövetkezendő jövőben blogot, vagy ahhoz hasonló írásába fogok, előtte majd megszólítom az olvasót is nem csak be "vágom" world-ből az írásomat.
Boldog Új Évet mindenkinek, legyetek jók és vigyázzatok magatokra.! :)
*A szentélybe mintha valamifél túlvilági fény szűrődött volna be, Mariana-ban a nyugalom magja kezdett gyökeret verni. Az erdő is érezte, hogy nagy problémái vannak, más különben pedig Lier pecsétje még most is ott ég a lány testében. Akarva akaratlanul is felhívta magára a szentély őrzők figyelmét, akik a fákba olvadva vigyázzák az istenükhöz imátkozókat s a pihenni vágyókat.
A kis hurin egy köpönyeg meg egy hatalmas csuklya van, világos kék, s bár a figyelmet felkelti a lényeget mégis eltakarja, a formás hasat s a kis köldököt, a formás kebleket amelyek egy szintén világos kék tunikába bujtatott, buggyos szárú nadrág, s egy kis könnyed topánka, ezt viseli épp. Majdhogynem úgy fest mint az ártatlanság szobra, s úgy is lenne ám a tettei másra engednek következtetni a közelmúltban legalábbis.
Hiszen talán a változás szele közeledik hozzá, ahogy meglibbennek a fák levelei a szélcsöndben, aztán kisvártatva meleg, langyos eső előtti nyári szellő illatát sodorja felé a szél.
Megborzong, a lány érzi a felé áradó jó indulatot, mégis kissebre húzza magát a padon ahova leült.
Aztán fel áll, s pont amikor tenne egy lépést előre, hogy maga mögött hagyja a kertet, két magas, méz szőke hajú és kék szemű elf lép elé. *
- Gyere utánunk.
*Lágy dallamos férfi hang simogatja a lány fülét, a szíve repdes örömében, nem hitte volna, hogy valaha is látni fog egyet a rejtőzködő népből, - még akkor is ha egy konkrét negyed van fenntartva a számukra, de mint minden arra érdemes hatalom, a karjaikkal kormányoznak mint a polipok,- nemhogy kettőt egyszerre. Megdöbbenésében egy szót is alig tud szólni inkább csak bólint. S ekkor az arcába fújnak egy édeskés illatú émelyítő port, nyomban belélegzi s eldőlne ha a szótlan elf el nem kapná. Egy köpönyeget terít rá majd a fejébe húzza a csuklyáját s a társa is ugyan így tesz, a Liget bejáratához sietnek, s az épp akkor oda érkező lovas hintóhoz lépnek amelynek ajtaját bentről láthatatlan kezek nyitnak ki.
Bársonyborítású hintóba fektetik, a testet s mind a ketten elfoglalják a helyüket egy harmadik személy mellett. A lány pihegése hallatszik csak a hintóban de amint elindul a fogat addigra a lány hangja is elhal a patadobogások mellett.
Egy puha ágyon ébredt, az éjjeli hold fénye világított be a szobájába épphogy az ágya lábát elérte.
Felült, nyújtózkodott egyet, a köpenyét az ágy végébe tették le, az arcát mintha megmosták volna, egy kupa is ki volt készítve az ágya melletti kis asztalra. Óvatosan nyúlt felé, víz volt benne de inkább édes illata volt, ellenben a víz semlegességével, nektár az elfek kedvenc itala. Szemöldök ráncolva kortyolt bele ám az első korty után megnyugodott, finom olyannyira finom, hogy ilyet még életében nem ivott nyomban felfrissült tőle.*
- Kisasszony!
*Lép be egy magas rangú elf, előtt egy kisebb rangú amely megszólította őt. A lány nyomban fel áll, észre vette, hogy nincs a legmefelelőbben öltözve, s bár rá jött hogy felesleges a ruháját igazgatnia, ezért inkább az ágytól nem messze pár lépésre állt. *
- A Hercegünk már beszélni kívánt veled.
*Mariana egy hetykeutánzást mutatott köszöntésképp , egy hasonlót ahhoz, amit az alacsonyabb rangú elf mutatott a feljebb valója felé. A herceg arcán egy mosoly halvány árnyéka futott át. *
- Azt kívánja tudni, hogy mióta dolgozol a nősténynek, s hogy milyen szándékairól tudsz. Valamint hogy, hogy Lier megsegítésén gondolkodsz, amikor elfogadtad?
- Hagy némi lélegzetvételnyi szünetet a lányak. Majd ismét szóra nyitja a száját.-
- A nevem egyébként Gyorsléptű Eronnath a harmadik család követe.
*A lány bólint, bár a rangokról mit se sejt, a formalitásokra mégis adni kell.*
- Mariana Drovenn egy egyszerű árva.
*Tanácstalanul pillant körbe, ismét kortyol az italából, eközben a Herceg elhelyezkedik az egyik fotelben amely fából van mégis kényelmesen ül benne keresztbe tett lábakkal s karba font kézzela magasabbik rangú. A társa mellé áll, s onnan figyeli a lányt.
A herceg pedig int, hogy Mariana is foglaljon helyet. Tétován helyet foglal a lány.*
- Tudják, hónapok óta itt van, s építgeti ki az alvilági kapcsolatait. Engem, három hónapja vett meg, a mesteremmel együtt, bár úgy tűnik a mester rég óta ismeri, mintha engem kellett volna megtalálnia, azt mondták hasonlítok valakire, a lelkem olyan mint egykor azé a nőé. Én nem értette mit akarnak ezzel. A mester óvatosan bánt velem, ott ahol az asszony kereskedők tábora volt hurikat neveltek, valahogy mindig eltüntek az utamból azok a nők amelyek az életemre tőrtek.
Tudják, a szemem szürkés kék színe miatt, s a testem miatt valamiért különlegesnek gondoltak. A hajam természetes színe miatt pedig féltékenyek voltak rám a szeráj női tagjai, féltek hogy hamarabb kerülhetek el egy gazdag palotába mint ők…
*Vesz egy nagy levegőt, majd immár az elf herceg térdeinek bámulása után az elfre pillant.*
- Aztán a mester aki titkon a fegyver forgatásra is tanított, egy nap azt mondta el jött a szökés ideje, öreg és gyenge embernek láttam addig a pillanatig, de mintha csak egy maszkot vett volna le magáról, kiegyenesedett s egy sebhelyes arcú , marcona harcosnak látszott mintha újra megfiatodott volna. Fogott és elvitt a táborból,egy ló hátán, ami azután történt… - elhallgat.- A sikolyokat még most is hallom… Csatlakoztunk egy csapathoz, ahol egy nő várt ránk, sötét volt a bőre, jól bánt velem, de gonoszak voltak a szemei. Kiképzéseket tartottak nekem. Végül a bárdhoz küldtek, hogy csábítsam el s hogy mérgezzem meg, a méreggel a testemben mentem, de miután átadtam neki a mérget,bevettem az ellenszert. Bántam, hiszen az a férfi… egy isten! Többször feléledt, hiába ölték meg, hiába… A szemei pedig… Mint egy sebzett vadállat…
*A herceg hirtelen felpattan.S fel alá járkál a szobában.*
- Baljós dolgokat mondtál nekem. Sietnünk kell. Írj le s rajzolj le mindent arról a helyről ahol vagytok, ha a sejtéseim nem csalnakhamarosan…
*Hogy mi történik hamarosan csak az elfek tudják, hiszen gyorsan és ridegen beszéltek egymással, s néha kiszóltak az őröknek, egy két utasítást adva, kis vártatva egyre többen lettek a szobában, Marianaval mit se törődtek, csak beszéltek és beszéltek. *
- Khm.. Még van valami… egy üzenet, át kell adnom egy üzenetet a vezetőtöknek…
*Ekkor mindenki elhallgatott, s minden szem a lányra szegeződött.*
- Tudjuk lányom, már átadtad… Amikor le ültél ott a ligetben, a szellő feltörte a pecsétedet…
*A lány értetlenül bólintott, jött egy felteletőleg női nemű elf és elvitte a szobából. Átkísérte egy másik nyugalmasabba, ahol egy íróasztal, gyertya, szék és egy ágy várta nyugalomban. *
- Ha akarhatsz pihenhetsz, de ne várasd meg odaát az Urakat. S Lier se , már vár rád.
*Azzal magára hagyta a lányt. Egyedül a szobában. Akárcsak Lier egy újabb kellemetlen kínzás után.*
*Félve közelítette meg Liert akit láncokra függesztve bóbiskolt. Olyan védtelennek és büszkének is tűnt ahogy ott fellógatva kókadozott. Megpróbálkozott a megmosdatásával, ami nagyjából ment is. Szép lassan és óvatosan simította végig a dalnok tarkóját, nyakát, s a hasát, néha –néha a langyos vízbe mártotta a rongyát, s azon tűnödött, hogy hogyan volt képes ilyet tenni, egy ilyen férfivel, aki nem is ártott neki, s hamarost a halál várna reá. Halkan sóhajt. *
- Bárcsak tudnék tenni valamit… - Suttogja halkan. Ekkor megmozdul a férfi, ő elkapja a kezét a másikról, hátra ugrik s elejti a mosdató kendőjét is. Belenéz azokba a bámulatos smaragdszín íriszekbe, amely a fáradság és a gyengeség mellett is gyengéden pillant a lányra. *
- Mith… - megköszörüli a torkát, elég rég beszélt már és ezek az ujjá éledések meg viselték ,- Mit csinálsz? Hányszor… - elpillant az ajtó irányába,- Hányszor öltetek meg? Mit akartok tőlem?
*Túl sok kérdés, de pillanatnyilag a lány tűnik a legsebezhetőbbnek azok után, hogy látszódik a szemeiben a mélységes bűntudat azért amit Lierrel tett, becsapta, csapdába csalta, aztán az a sötételf nő meg megkínozta a jelek szerint többször is. *
- A medaliont akarja, hallhatatlan akar lenni, bár tudod, így is hallhatatlan, mivel sötételf, de…tudod. A halálos sebek… Rajtad csak tesztelte , hogy igaz-e de meg akarja kaparintani… Minden áron.
- Hmm…- hallatszott a mély bariton. elgondolkodó hangja Hosszasan nézte a huri tekintetét, ezúttal a mentális pajzson keresztül, amelyet a lány abban a minutumban leengedett amint megérezte Lier, határozott, mégis gyengéd érintését a fejében. Rövid vizsgálódás után, végül így szól. – Menj, keresd meg az itteni elf közösség atyját. S mondd el neki ezt.:
A hallottak után bólint, s elindul, épp hogy befordul a sarkon, máris hallatszik az ételhordó szolga hangja, megvárja, hogy távozzon s ezúttal egy szó nélkül megy el a dalnok zárt ajtaja mögött.
~ Azt hiszem, megtaláltam azt, aki ki tud innen menteni engem… S azok a szemek… Mintha a világ fájdalma lenne beléjük írva.~
Ha tudná a lány, hogy nem egy élet fájdalmát élte már meg eddig, s ez is csak egynek tűnik a sok közül… S mindegyikben ott van az ártatlan megvédeni való lány, aki kész neki adni a testét s a lelkét. Mintha az-az egyetlen lélek újra s újra megtalálná őt, az ő Erianaja testesülne meg időnként előtte, más –más arcban és testben…
Mariana eközben elkészült a napi munkájával, a lopakodást tanulta a sötét szobában, s a tőrvetést az udvarban. A legnehezebb a sötétkamrás gyakorlás, ha rossz helyre lép, akkor meginog a talpa alatt a padló, jelezve a kint figyelő mesternek, hogy hányszor vétett, s annyiszor kell több időt töltenie odabent, ahányszor vétett, egy rossz lépés plusz egy óra gyakorlás. Eleinte mindig heteket töltött a szobában.
Ám most egy fél nap is elég volt, arra, hogy gyakoroljon, alig vétett valamit. A tőrvetést pedig szerette, már csak harcolnia kell meg tanulni vele.
A gyakorlások után lefürdött, és elindult a szabadidejét eltölteni. Ez volt az – az idő amikor megejthette a sétát az elfek ligetébe.
Hatalmas város különböző negyedekkel, mind közül ez volt a legnyugodtabb, és legbiztonságosabbnak tűnő. Marcona őrök vigyázták minden lépését az óvatlanoknak. Közelebbről láthatták csak, hogy ezek bizony fél-elfek. A negyed egyenruháját viselték mind, a sikátorokat őrizték, és az ivók környékét.
A ligetet felesleges volt őrizni, ott nem volt rendbontó sosem. Érezték a hely védőszellemét, a fák lelkét. Egyfajta szentély is volt az avatottabbak szemében.
Ide akart először betérni Mariana, hogy megnyugodjon, s elkezdje átgondolni a történteket. *
*Talán nem is egy pillanat volt az amíg nem volt magánál, hűvös érintésekre lesz figyelmes, a tarkójánál, s az arcánál, majd halad egyre lejjebb a nyakáig, s le egészen a hasáig. Résniyre nyitott pillái alól a huri bájos arcával találja magát szemben. Lassan felemeli a fejét és nyújtózkodik.
A lány erre ilyedten hátra ugrik egy lépést miközben elejti a rongyot is. Lier egy szót sem szól, nem igazán tudja mire vélni az imént történtekhez képest azt, hogy most itt, csutakolják. *
- Mith… - megköszörüli a torkát, elég rég beszélt már és ezek az ujjá éledések meg viselték ,- Mit csinálsz? Hányszor… - elpillant az ajtó irányába,- Hányszor öltetek meg?Mit akartok tőlem?
*Túl sok kérdés, de pillanatnyilag a lány tűnik a legsebezhetőbbnek azok után, hogy látszódik a szemeiben a mélységes bűntudat azért amit Lierrel tett, becsapta, csapdába csalta, aztán az a sötételf nő meg megkínozta a jelek szerint többször is. *
- A medaliont akarja, hallhatatlan akar lenni, bár tudod, így is hallhatatlan, mivel sötételf, de…tudod. A halálos sebek… Rajtad csak tesztelte , hogy igaz-e de meg akarja kaparintani… Minden áron.
- Hmm…- hallatszott a mély bariton. elgondolkodó hangja Hosszasan nézte a huri tekintetét, ezúttala mentális pajzson keresztül, amelyet a lány abban a minutumban leengedett amint megérezte Lier, határozott, mégis gyengéd érintését a fejében. Rövid vizsgálódás után, végül így szól. – Menj, keresd meg az itteni elf közösség atyját.S mondd el neki ezt.:
„Lier bajban van, a sötét árny, Freglass Calen felesége, itt van a penge táncos Mahtar Maica, Tessa egy sötételf nőstény testében. Jól vagyok,a lány még hasznunkra lehet.”
*Halkan dallamosan, elf nyelven suttogta a lány fülébe, amelyből a lány egy cseppet se értett, de Lier a bárd varázslattal beleszőtte a leejtett mentális pajzsok mögé, aztán megerősítette, pár mondatban a mentális pajzsot.*
- A pajzsod most már rendben, figyeld, hogy fenn tartsd a nőstény előtt. Az elf negyedben lesznek szökj ki akkor, amior tudsz, és minél hamarabb add tudtukra azt amit az imént mondtam.
*A lány szó nélkül bólintott, közelebb lépett Lierhez, megsimította az arcán, végül ezt súgta a dalnok fülébe. *
- Bocsáss meg mindazért amit veled tettem, megszerettelek!
- Indulj, gyorsan… Jön valaki.
*Lier egy savanykás mosolyt ereszt meg a lány hátának. Aztán végig pillant a béklyóin, masszívak, tényleg nagyon akarjáktőle a medált ha így kikötözték.Morogva veszi tudomásul, hogy meghozták a reggelijét, ebédjét, vagy a vacsorákát, maga se tudja. *
- Legalább engedjetek el…had végezzem el a dolgom…
*Kéri szenvetelenül.*
- Szóóó se lehet róla öregem, vizeld össze magad, vagy csinálj magad alá, de nem engedhetlek el…
*Lier fogcsikorgatva elmormog egy káromkodást, mire a képébe vágják a kását. Kásától csöpögő ragacsos hajjal sóhajt újra. Ki tudja meddig kell még itt tengődnie.*
*Lier arca előtt elhomályosul minden megszűnik a hangok, amiket hall, csak zuhan a semmiben. A fájdalom is megszűnt amelyben eddig volt. A teste elernyed a láncok közt, álla a mellkasát érinti a lába ernyedten rogy a teste alá.*
- MEEESTEEER!!! – kapkod össze vissza a lány. – Mesteeeer! Meghaaaalt!!! Nem lélegzik!
- Menj innen! Ez nem a te dolgod. Te majd később jössz. – hallatszik a jéghideg női hang. – Menj és tanulj tovább, vagy aludj… Mariana. – azzal elutasítóan int a lánynak a nőstény. Hófehér tincseit hátra söpri az arcából amelyek a hirtelen mozdulat nyomán a bíbor tekintetek vonalába kerültek. *
- Ó fennséges asszonyom, mondd, mit tegyek a férfivel? – hallatszik az áhítatos férfi hangja akit a lány mesternek szólított mindig is. Szemeivel vágyakozva pillant végig a karcsú, ruganyos harc edzett testen de csak akkor amikor már úgy véli nem látja a sóvárgó tekintetét a nő. *
- Hagyd így még egy darabig, eljátszadozom vele egy kicsit. – vágyakozva pillant végig a fehér selyem ingbe s egy könnyed vászonnadrágba öltözött férfin, a csizmát elővigyázatosságból levették róla, nehogy meglepetést okozzon nekik a csizmába rejtett tőrrel. –
- De úrnőm, ne hívjunk inkább egy nekromantát? – kérdi az idős korú mester, aki talán egy kicsit túlságosan is aggódik. –
- Minek képzelsz te engem? Ha valaki meglátja a nyakában a medált különösen egy nekromanta, a végén még minket átkoz meg, hogy elmertük fogni ezt a kalandozót. Nekünk ő kell. Takarodj, vagy megbánod, ha még egyszer kotnyeleskedsz te is…
*Elégedetten pillant végig a kifeszített férfire, hallja a távolodó lépteket, körbe sétál a szobában, a megfelelő eszköz után nyúl. Egy kis tőr lesz a választottja. A megcsillanó gyertya fényében szemügyre veszi a pengét és szúr. Egyenesen bele Lier élettelen testébe. Először semmi, másodszor szintén semmi csak a vér folyik a szúrások nyomán. *
- Különös dolog ha valakit a kegyeikbe fogadnak az istenek…
*Morogja az orra alatt a nő, ezúttal se téveszti el, a bordák között döfi át a kést.
Lier szeme tágra nyílik a döbbenettől, sípolva kapkod levegő után s köpi ki az epe s a vér egyvelegét maga elé. A smaragd íriszek előbb még élettel teliek voltak mikor a két szúrás után eszmélni látszott most ismét elhalványodnak. Halk sikoly kél útjára amikor is elrohan az ajtó előtt a kis huri, Mariana . *
- Nagyszerű , pont ahogy terveztem ez után ők ketten biztosan meg fognak halni… - céloz a mesterre s a tanítványára. – De te segíteni fogsz nekem…
*Lier nem érez semmi először csak tompa fájdalmat a hasánál, majd az oldalán aztán az is elmúlik. Jön a kellemetlen ébredés, hányinger, szédülés de még ezt az apró örömöt is elveszik tőle amikor ismét megszúrják, tüdőn ráadásul, sípolva adja ki gyomor tartalmát és erősen zihál az erőfeszítéstől, hogy megláthassa , hogy ki az aki ilyen jól szórakozik a halálán, éledésén s ismét a halálán. Keserű veríték illata száll a levegőben, kövér cseppek hullnak alá a férfiról. Fázik, ezt látni lehet, a lúdbőrzéstől is, s hallani az össze koccanó fogak nyomán. Dúrván felnyomják a fejét, hogy szem magassában legyen a bíbor íriszekkel. *
- Mulattatsz, napestig eljátszanám veled ezt a játékot, de lehet hogy hamar megunnálak…
*Dacos mosolyra futja csak Liertől. S ismét elalél egy pillanatra.*
*Lier álmai szüntelenül folytatódnak, a múltról hiszen emiatt marcangolja magát folyton. Ezek kísértik őt ha nem figyel oda eléggé, ha ki van szolgáltatva így amiként most is.*
Gyönyörű ember lány az ő Erianaja, csak azt sajnálja hogy havonta egyszer egy hétre különös kifogásokkal el kell hagyni a lányt, és egy hétig az elfeknél töli az idejét. Ott legalább tudnak rá vigyázni, biztonságban van tőle mindenki, akit szeret.
Ám az idill véget ér, megannyiszor átrágták magukat a gyereknemzés fogalmán, Lier mindig kibúvókat keresett, szeretett volna, de nem akart még egy átkot a világ fejére, amely csak a kínokat osztogatja szüntelenül. Így mikor megtudta, hogy a hőn szeretett nő teherbe esett, elmentek egy vajákoshoz, hogy kezdjen valamit a lánnyal. Bűvigével kioltotta az életet az asszonyából, Lier tudta szerint. Az elkövetkezendő két és fél évben eltűnt a nő életéből, vakmerő megbízatásokat vállalt, amelybe ép eszű ember nem fogott volna bele, de ő mégis. Így akadt egy napon a megváltást ígérő ellenvarázslatba, amely bár az átváltozást nem szüntette volna meg de azt megengedte neki, hogy a saját akarata szerint irányítsa az állati mivoltát.
Fagyos kriptában egy kacagó csontváz öleli hideg testét, furcsa szavakat suttogott a fülébe, nem evilágiakat, az utolsó medalion a nyakába került, bele égett a lelkébe megjelölte őt a halál istene, örök élet, hallhatatlanság, mindezt úgy, hogy tudatos állatként vigye véghez. Az átváltozások továbbra is megmaradtak, csak most már tudott róluk. Tudta mit miért tesz.
Az első erdei lét, amelynél önmaga érzékelte a világot kifejlett hegyi oroszlánként.
- Mi lesz? Ébresszétek fel azonnal! – hallatszott a kiabáló női hang, ez másvolt, ez ismerős volt a múltból, a zöngéi legalább is ismerősek voltak . Ler arcába hideg víz zuhant többször egymásutánban. Homályos tekintetén át csak a körvonalakat látta, az ajkáról lenyalta azt a néhány cseppet amit elért. –
- Khiihk…. - ~ vagytok~ fejezi be gondolatban a férfi. Újabb görcsök rándítják össze a testét, és veszik el ismét az álmok bugyraiban, a vissza emlékek homályában.
Valamikor a távolban megjelenik az apró gyermek, sötét elfek akarják feláldozni, a társai két elf akik egy pár s két ház utódai vált –vált vetve harcolnak az ellenséges fajukkal. Eriana a gyerekért rohan. A nekromanta pap csak támasztagja fel a holtakat, s küldi a sötételfek ellen. Az áldozó asztalra lesüt az ezüstszín hold. Lier puha tappancsai a földet érik, éjfekete bundája elveszik a sötétben. Meglapul, az árnyak között a füleit lesunyja, lapít. A mágikus pajzs védi a papnőt és a gyermekét, aki ma éjjel változna át először, szüksége lenne az apjára, hogy át segítse, de nem így. Most még nem tud segíteni. Eriana érkezik az emelvény felé, mágikus vibrálást érez a levegőben, egyenesen az asszonyára irányul. Kénytelen kitörni a sötétből, megperzselt szőr szaga érződik a kábult test alatta piheg. Hatalmas dobhártya szaggatót és nekiront a pajzsnak amelyet a medalionja szaggat szét. Így is gyenge volt a vissza vert támadás miatt, de nem kell neki sok, Lier a vadállat az utódját féltők erejével robban be, de már késő a gyermeke halott, s ebben a pillanatban pedig az elf pengetáncos örvényében hallatszik a földöntúli sikoly. Nem kell oda néznie már tudja, hogy Tessa lelke immár egy sötételf csecsemő testébe van bele ágyazva. Aki hamarosan megszületik. Mindenkit megöltek, csak a nőstényt nem tudják, hogy hol van akibe benne van Tessa lelke és tudása a képesség, hogy az időt meghajlítva gyorsabban táncoljon át egy harctéren s hagyjon maga után sok hullát mint egy átlagos harcos.
Nyüszítve kuporog fia félig átalakult holtteste felett. Azon az éjjelen mindenki vesztett valamit. Eriana öleli át a férfit, s temeti bele magát a hatalmas szőrtömegbe.
Ki tudja mikor, de elindult Eriana-t segített a hátára emelni a nekromanta, a gyerekét az állkapcsában fogva cipelte. Freglass az elf gyógyító pedig felesége testét a karjaiban víve indultak útnak. Elhomályosultak a képek csak a hideg maradt utánuk.
*A halál tréfás istene úgy tűnik, most a mókát élvezi leginkább, bár megkedvelte ezt az embert néha szórakozhat is rajta nem? De igen, így van ez most is ott fekszik a hideg macskaköves szénás kis folyosón, a lova már majdnem kirúgta a karám ajtaját. Idomított állat s nem hiába származik a lovas népektől a férfi, így kialakult köztük egyfajta kötelék. Érzi, hogy bajban van a gazdája.
Valaki felnyalábolja a testet ezalatt Lier lova mintha megnyugodott volna. Hosszúkás hófehér kezek, aranyszínű hajfonat hullik a mozdulatlan arcra. *
- Meg él, nem túloztuk el? – hallatszik az aggodalmaskodó fiatal hang. –
- Nem gyermekem, a medál megvédi legalább is a beszámolók szerint… - bosszús sóhaj hallatszik. - Csak a lovával kellene kezdeni valamit… hozzuk magunkkal…
- Nem mester, inkább hagyjuk itt…
*Látszik a lányon, hogy nem akaródzik neki bemenni az állatért még akkor is ha bűvigével lenyugtatta a mestere az állatot. Ő még nem képes erre. Idővel majd meg fogja tenni, de az még messze, van.
A lóval majd később foglalkoznak, előbb a kalandozóval van dolguk.Eltűnnek ketten az éjszakában, fekete körvonalaik látszanak csak a sikátorokban…
Fiatal leopárd kölyök marcangolja a szolgáló testét, a forró vasíz terjeng a szájában, amelytől csak jobban megtébolyul az inak és a csontok reccsennek az éles állkapcsok alatt, a jáde íriszek macskaszerűvé szűkültek a kezei karmokban ízesültek, hatalmas szőrős állat lett belőle. Hogy miért bünteti őket az anyja istene? Mert a nő eltávolodott tőlük, s bár hiába tért vissza s lett belőle ismét hívő, a gyereke sínylette meg a legjobban, bármikor tudattalanul a szolgálatába állíthatja a gyereket az idők végezetéig is amíg akarja.
Akkor állt csak meg amikor az anyja s az apja esett az útjába akik magatehetetlenül nézték a tombolást és a mérhetetlen orgiát amelyet percek alatt véghez vitt az ifjú. Az értelem apró szikrája még felcsillant a gyerek agyában, rohant ameddig bírta és érezte hogy kell. Attól a pillanattól fogva tudattalan bábként teljesítette az istennő feladatait, tombolt, rombolt büntette azokat akik nem hittek az ő drága macska istennőjükben.
Egy nap tébolyultan rontott egy megszentelt földre, fájdalomtól vonaglott az átváltozás elérte, amely havonta egy hétig rá tört, épp most változott vissza emberi mivoltába, fájdalmas volt, szívszaggató. Egy elf pengetáncos volt mindennek a szemtanúja. Meztelenül, magatehetetlenül feküdt a puha fűben. Ott kezdődött az új élete. Kitanulta a művészetet az elfektől, ott lett belőle igazi bárd. A kardforgató tudását pedig kifényesítették az elfek. Hónapokat töltött náluk, valami földöntúli varázsnak köszönhetően, míg állat volt uralták az érzékeit, ilyenkor többen vigyáztak rá, vadászni is elkísérték, esetlen próbálkozásain mulattak, de egyre fejlődött, már nem féktelenül vadászott és ölt. Tudatosan választotta ki a vadakat. Még társat is talált magának Eriana személyében.Gyönyörű kék szemek , barna haj , kecses test. Versekbe illő ajkak és a mandula vágású szemek.
- Mester, biztos nem halt meg? Olyan gyenge és alig lélegzik, csak verítékezik. Bele is halhat a méregbe… – aggodalmaskodik a lány, aki hurinak adta ki magát a fogadóban.–
- Csodák még vannak… - jegyzi meg csendben a férfi. – Minden a főnöktől függ.
*Visszasüpped az álmokba Lier csak halványan érzékeli, hogy a csuklójánál fogva lógatják fel s a háta a hideg köveket éri. Azt is csak sejti, alig-alig hogy fegyvertelen és csak ő van itt egyedül fogolyként.*
*A kis huri szorosan Lier karjaiban irányítgatva elért a férfi asztalához. A csapos ekkor rakta le eléjük a két boros poharat valamint a vörös boros üveget.
A huri örömtől ragyogó arca még a bolondnak is elárulja, hogy szívesebben van egy bárddal aki nem csak a lant művészességben jártas hanem egyéb világi örömök gyakorlásában is, többek közt az etikettel is tisztában van. Végül a huri töri mega csendet.*
- Mondd ó megmentőm, mit mondtál nekik? – kérdi mosolyogva s a kis hófehér fogak is elővillannak a cseresznye piros ajkak alól.
Lier tekintete elidőzik a leány kerekded orcáján a mandulavágású őszinte barna szemekben, a búzakalász színű derékig érő hajon, s a nyaktól lefelé ivelő kerekded dombokra a vállaktól egészen a keblekig. Átható tekintete végül megállapodik a nő lélektükrében. S kisvártatva megszólal, miután látja, hogy a lány kellően elpirult eme pillantásoktól, amelyeket rá vetett. *
- Nos, nagyjából annyit, hogy kegyed egy kehely, míg nekik egy korsóra van szükségük. S hogy maga pont az én kelyhem, amely elbírja az én ajkaimat…
*Mielőtt ivásra emelné, a poharát tölt mindkettejüknek s pohár pereme felett rákacsint a lányra. *
- Most pedig igyál, mert a végén még megsejtik az átverést s meg kellene küzdenem érted amihez pedig nem füllik a fogam, - apró vállrándítás jelzi, hogy a továbbiak természetesen a lányon múlnak ,- talán felajánlhatnám kegyednek az ölemet… - megereszt egy barátságos vigyort. –
- Jaj, Uram, miért hiszik azt, ezek, hogy én a testemmel keresem a kenyerem? – felsóhajt, felhajt egy nagyobb kortyot a kupából aztán a bortól csillogó szemekkel, na meg az enyhe kis pírral az arcán Lierre mered.
A férfinek nem kell több, közelebb húzza, a széket magához aztán átemeli a lányt az ölébe. Aztán bele kezd a játékba, hiszen nem felejtette el, hogy a lány kiszemeltje pont ő volt. *
- Mondd, miért keresel? Ki mondta, hogy itt vagyok?
*Suttogja a lány váll övébe leheletével érintve a mezítelen bőrt. A tekintete ebből a szemszögből elidőzik a selyem kelmék alatt felvillanó látványon. Kezével pedig a deréktól felfelé szánkázik puhán és könnyedén egészen a tarkóig. Fél szemét pedig a barbárokon tartja akik látva a sikertelenséget elmennek egy másik fogadóba vagy netán a móló melletti fogadóba ott bizony vannak izmos barbárnők.
A kérdés hallatán pedig a lány egy pillanatra feszült csak meg, de ezt hála a tarkón való gyengéd cirógatásnak Lier megérezte.
A lány ekkor tesz, egy hirtelen mozdulatot a bárd ajkainak esik, vadul aztán gyengéden először a férfi ellenkezne, aztán végül megadja magát, s viszonozza, a csókot a lány a végén beleharap az ajkába melytől Lier ajka vérzik. Ennél a pontnál a lány ujjai érintik Lier ajkát, valami hideget, nedveset hagynak maguk után ott, s némi rossz szájízt. Lier felnyög, megszorítja, a lány tarkóját gyorsan feláll, s a sarokba veti a hurit. Megvetően néz a lányra, amíg még tudja, felkapja a lantját s elindul az ajtó felé. A jelenetnek többen is szemtanúi voltak, többek közt az öreg csapos is aki int a fiainak, hogy tartsák fel a lányt. S néhány vendég, akik tudták, hogy ok nélkül nem tenne ilyet az ő bárdjuk, aki esténként mulatós dalokkal szórakoztatja őket.
A kissé kóválygós és megszégyenült lányt látszólag nem e4ngedi át a tömeg, amíg úgy nem érzik, hogy van elég ideje eltűnni a bárdnak.
Lier ez alatt az idő alatt csak az istállóig jutott az istálló ajtajában már alig látott valamit a saját ujjaiból is. *
- Sejthettem volna, hogy ez is csak át akar verni. Miért dőlök be időnként nekik…
*Nem kérdés férfiból van, s van, hogy az ösztön győz az értelem felett nála is ha meglát egy szép fehérnépet. *
- Ó halál tréfás istenének medálja most segíts rajtam!
*Elbotorkál az egyetlen fekete ménhez az istállóban s annak az ajtaja előtt csuklik össze a lant nagyot csattan a földön akárcsak a bárd állkapcsa. Tébolyult kacajt hoz a szellő a kalandozó pedig eszméletlenül fekszik a földön kiterülve, védtelenül.*
’'A történetem azokba az időkbe nyúlik vissza, amikor még fiatal voltam, amikor még tényleg az voltam! Újszülött, totyogós és fiatal, aki elérte azt a kort, hogy ott álljon az apja mellett a nemesek gyűlésén és tanulja, hogy hogyan kell bánni a birtokos társakkal. Milyen hangot kell megütni velük. Volt egy különös átkom, amelyet egy felbőszült istennőtől kapott a családom. A férfitagok utódai egy különös kiválasztódáson mentek át - ragadozó lett belőlünk, amint elértük a megfelelő kort. A nemes hölgyek szavaival élve "Édes szőrpamacsok a macskák, nem?" De igen, már akinek... ha az a macska nem éppen a te vádlidba mélyeszti bele a karmát.’’
*Hátra dől a smaragd íriszű férfi a székben, kényelmetlen is, és az ivó is elég zavaros a maga füstös-őrjöngős hangkavalkádjával. Szolidan kortyol a borából, miközben megakad a tekintete egy fátylakba burkolt vékonyka teremtésen, aki épp őt nézi. Na, nem mintha nem érezte volna, hogy már egy jó ideje szuggerálják. A hosszú idők tapasztalata, amely a velejéig belé vésődött, eddig nem hagyta cserben.Vállat rándít, újra kortyol a borából és a pergamen fölé hajol. Az őzbarna tincsekkel keretezett bájos, majdhogynem gyermekinek mondható arc, amely mögött csak a tekintetéből árulkodó sokéves szenvedés enged következtetni rá, hogy egy matuzsálemmel van dolga a mellé tévedőnek; hogy sose higgyen a szemének, különösen ha Lier-ről van szó. *
’’ Engem is elért a változás. Öt éves lehettem, amikor a kék holdtöltéjének estéjén átváltoztam. Kölyök voltam, mondhatni. S mint minden kölyök, játékos. Evvel nem is volt baj. Ám amikor elértem a felnőtté válás határát, elöntött a düh, a vágy, amikor átváltoztam, már többé nem hallgattam a körülöttem lebzselőkre - nem mintha addig hallgattam volna valakire is. A családom kivételével lemészároltam… ….’’
*Lier felkapja a fejét. Épp mellette vágódik be egy kupa, a kis huri kétségbe esetten igyekszik menekülni a három barbár karmából. Testes-izmos, gladiátorharcokban edződtek, s most nyerték el a szabadságukat. Köztudott volt, hogy bizonyos számú harc megnyerése után elnyerik a rabszolgák a szabadságukat, ha túl élik a gyilkos pengéket s a mérgeket amik egy –egy ilyen csapatharc alatt felbukkanhatnak. Öten voltak egy csapatban, a pódiumon a kikötözött stratéga ült, aki némi mágiatudással is rendelkezhetett esetenként. Lent négyen harcoltak, egy erőember vagy kettő, íjász és egy orgyilkos. A harcok mindig is hevesek voltak…
Lier gyorsan a mellényébe tűrte a pergament, a tollat s a tintát ott hagyta az asztalon, a bor maradékát felhajtotta s elindult a társaság felé. Sose bírta, ha a kisebbeket, főleg a nőket bántják.*
- Uraim! Eresszék el a hölgyet! – hallatszott a mély bariton. S bár alacsonyabb volt a barbároknál, elkezdett egy reszelős nyelven beszélni, melynek végén röhögve taszították Lier karjaiba a hófehér bőrű teremtést, aki mit sem értve, hálásan nézett hosszú, fekete szempillái alól a napbarnította bőrű férfire.*
özelítette meg Liert akit láncokra függesztve bóbiskolt. Olyan védtelennek és büszkének is tűnt ahogy ott fellógatva kókadozott. Megpróbálkozott a megmosdatásával, ami nagyjából ment is. Szép lassan és óvatosan simította végig a dalnok tarkóját, nyakát, s a hasát, néha –néha a langyos vízbe mártotta a rongyát, s azon tűnödött, hogy hogyan volt képes ilyet tenni, egy ilyen férfivel, aki nem is ártott neki, s hamarost a halál várna reá. Halkan sóhajt. *
*Talán nem is egy pillanat volt az amíg nem volt magánál, hűvös érintésekre lesz figyelmes, a tarkójánál, s az arcánál, majd halad egyre lejjebb a nyakáig, s le egészen a hasáig. Résniyre nyitott pillái alól a huri bájos arcával találja magát szemben. Lassan felemeli a fejét és nyújtózkodik.
*A halál tréfás istene úgy tűnik, most a mókát élvezi leginkább, bár megkedvelte ezt az embert néha szórakozhat is rajta nem? De igen, így van ez most is ott fekszik a hideg macskaköves szénás kis folyosón, a lova már majdnem kirúgta a karám ajtaját. 
*A kis huri szorosan Lier karjaiban irányítgatva elért a férfi asztalához. A csapos ekkor rakta le eléjük a két boros poharat valamint a vörös boros üveget.